Nagyon fura érzések kavarognak bennem, olyanok amit legszívesebben nem is ír le az ember sehová, mert fosik, hogy bárki megtalálja és elolvassa.

Persze a külvilág felé minden heppi, és amikor meglátogatnak a barátnők mindenki azt mondja milyen jól nézek ki, ki vagyok virulva stb.. Csak nem látnak a kulisszák mögé.

Benne vagy egy  mókuskerékben. Nincs kiszállás, a nappalok tökugyanolyanok, na jó, néha van hiszti néha nincs, van hogy mosol és takarítasz van hogy csak vasalni van kedved.  Az esték dögunalmasan telnek, szimultán megy a tv, a számítógép, és a tablet nyomogatása. Unaloműzés híréhségnek álcázva. Közben meg üres vagyok. Bámulok ki a fejemből mint egy zombi.

Boldogtalan vagyok, vagy mégsem? Mit kéne érezni? Néha az jut eszembe, hogy csak ennyi jár?

Ugyanakkor geci hálátlannak is érzem magam, mert mindenünk megvan, amire a mi szintünkön csak vágyhat az ember. Ruha, táska, ékszer, a gyereknek a 13564348-dik valami lófasz ami éppen eszembe jut.

Mégis hiányzik valami, csak még nem tudom mi. A munka? A libidóm? Hogy újra NŐ legyek, ne csak háztartási robot és anya? Vagy mindez egyszerre? Miért nem lehet az ember életének minden szelete rendben?